„Az emberek elődeik éhségétől szenvednek"
avagy a családi minták szerepe
– Ha már kapkodsz, kapkodj lassan, mondta Lee barátom. Felnevettem, hisz ezt Kukorelli megírta, mármint, hogy ilyesmi címmel írt, elmesélem neki, így már ketten nevetünk, majd az állandóan változékony időjárásról beszélt, mert ez fontos, vagy mert angol. Kinézett az ablakon mintha nem hinne a BBC-nek, majd lassan kavargatva a kávéját megkérdezte:
– Miért is kapkodsz?
– Mindenki kapkod reggel, csak én rosszul viselem.
– Nem, nem mindenki.
– Persze, mert te pszichológus vagy.
– Te mindig ott állsz már a sulinál a srácaiddal, mikor mi odaérünk. Volt, hogy elkéstél?
– Egyszer.
– És mi történt?
– Semmi.
– De minden reggel kapkodsz, és feszkózol, hogy elkéstek.
Gyerekkorodban hogy zajlott az iskolába menet?
– Ugyanígy.
– És mi volt a leggyakrabban elhangzott mondat?
– Az, hogy el fogunk késni.
– Minden reggel ezen parázol, és gondolom ezt is mondod a fiaidnak. Jó eséllyel ők is átveszik és viszik tovább.
Sokáig a filozófia és a társadalomtudományok számára az idő fogalma homogén és problémamentes volt, de mára egyetlen emberi életben is többféle időről beszélnek, viszont a hétköznapokban az idő folyamatos, a percek monoton követik egymást.
Ugyanabban az időben élünk mint elődeink, a korábban megtörtént dolgok számunkra tanulságosak sőt, tanulni kell belőle, mert az a felhalmozott tudás tárháza. Ha arra gondolunk, hogy ezt a folytonosságot csak mint konvenció fogadjuk el, kitűnik az idő egy másik tulajdonsága, (képzavarral élve) ami a folyamatos változásban áll. Ha nem is megyünk el Proust-ig, de feltehetjük a kérdést, hogy viselkedésünk mennyire állandó, vagy mennyire az adott időpillanattól függ. Az emlékezet mennyire reprezentálja a múltat, vagy csak egy szegmensének az újra és újra átszűrt aspektusát jeleníti meg. Milyen múltbéli tudatosan vagy tudattalanul elsajátított mintákat viszünk tovább, vagy az adott helyzetbe beleállva próbálunk racionálisan reagálni. Egy egyszerű és szélsőséges példával élve, egy, az akaratomnak ellen szegülő gyerekkel szemben mikor érzem a kezemben a lendületet, és hagyom – mert mondjuk apám így zárta le a vitát – vagy veszek egy nagy levegőt és gondolom végig a helyzetet, érzékelve a saját indulatomat.
A család egy hagyományos rendszer, de pont a folyamatos változásban tudja megőrizni a működőképességét. Amint a reflexek, automatizmusok, rögzült mintázatok kezdik uralni a tagok közötti interakciókat, amik lehetnek akár generáción túlívelőek is, sérülékennyé válik, veszélybe kerül a kohézió. Sokszor nem is veszünk róla tudomást, annyira a részünkké váltak. A párunkkal való közös élet kezdetén, vagy még inkább az első gyermek megszületését követően kezdenek előtűnni. Ekkor válik láthatóvá milyen mintákat, konfliktuskezelési módokat, nevelési elveket, családra vonatkozó értékrendet hozott a másik fél. Akár a szülők, de a nagyszülők, dédszülők nézetei is megjelenhetnek tudatos vagy tudattalan formában, ami kihat a viselkedésünkre, döntéseinkre. Érdemes eltöprengeni, melyik séma hasznos számunkra, és mi ami káros. Ahogy Hermann Bausinger jegyzi meg a Párhuzamos különidejűségek tanulmányában egy falukutatás kapcsán, Utz Jeggle idézettel indítva a gondolatot: „Az emberek elődeik éhségétől szenvednek” Szigorú praktikákat alkalmaznak, amelyek korábban létfontosságúak voltak; olyan takarékossági rítusokat dédelgetnek, amelyek ma már öncélúnak tűnnek.”
Olyan sémákat cipelünk, amik lehet, hogy pár generációval ezelőtt még működtek, de nem biztos, hogy a mi jelenünkbe is megoldások. A származási családból hozott minták, vagy épp azokkal való szembefordulásunk határozza meg, mit tíltunk és engedünk meg, milyen szempontok szerint nevelünk, és végső soron mit örökítünk át gyermekeinkre. A családdá válás a párkapcsolat talán legviszontagságosabb szakasza, tele kimondott vagy kimondatlan elvárásokkal, sérelmekkel és rácsodálkozásokkal, de a krízisekben ott a megfejlődés lehetősége is. A hozott sémák tudatossá tétele és a saját minták kialakítása, nem csak lakályossá teszik a mindennapokat, de gyermekeink is főként ezeket a megoldásokat fogják magukkal vinni.
Nem ment elsőre jól a lassú kapkodás, de javulok, és a gyerekek is jobban elkészülnek, mióta nem nyaggatom őket, hanem betesszük az Oh happy day című számot és együtt elénekeljük már kabátban cipőben, indulásra készen. Tudom fura rítus, de egyelőre működik náluk, bár az is igaz, hogy még mindig tíz perccel kapunyitás előtt ott vagyunk az iskolánál.
Lee arról nem mesélt, hogy csak a megoldások vagy a tudatos megoldáskeresés is átörökíthető-e. Majd egyszer megkérdezem, de nem kapkodom el.
Ha tetszett lájkold, oszd meg a Facebook-on
Felhasznált irodalom:
Bagdy E.
1977. Családi szocializáció és személyiségzavarok. Budapest: Tankönyvkiadó.
Cseh-Szombathy, L.
1995. A családi értékek változása és ennek hatása a családi funkciók alakulására.
In: Bakacsiné Gulyás M.(Ed.): A nevelés társadalmi alapjai. Szeged: JGYTF Kiadó, o. 141-153.
Fáyné Dombi
A. 2007. Kötődés-érzelmek-személyiség. In: A neveléselmélet alapkérdései. APC
Gyula, 135-145.
Bausinger, Hermann
1989. Párhuzamos különidejűségek. A néprajztól az empirikus kultúratudományig. Ethnographia / A Magyar Néprajzi
Társaság értesítője • 100. évfolyam, Budapest,
K. Horváth Zsolt
2006. Lineáris? Homogén? Folytonos? Szempontok az idő fogalmának
társadalomtudományos dekomponálásához In : Személyes idő - történelmi idő A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület Konferenciája Kőszeg, Szombathely, 13-23.
Sikó Dóra
Hogyan előzzük meg a párkapcsolati problémákat? A családi minták felismerésével és alakításával.
https://pszichologuskereso.hu/
Somlai Péter
Elméletek a szocializációról
http://www.fszek.hu/
Vajda Zs. - Kósa, E.
2005. Neveléslélektan. Budapest: Osiris.
Varga I.
1997. Családi szocializáció és a korszerű család. In: Pedagógiai antológia IV. Szeged: JGYTF Kiadó.
