Ebéd három hivatásos anarchistával avagy Kids' Skills a gyakorlatban

     „A béke disznóól, rend csak háborúban van. Békében a nép elvadul.”

Brecht mondatai nagyon máshogy ülnek, ha az utolsó pillanatban elfoglalva helyünk, joghurtfoltos zakó ujjal, a darabjaira hullott lakásunkra gondolok: egy sértődött, egy sarokban olvasó és egy bilin ülve hisztiző gyereket hagytunk a láthatóan zavartan topogó bébiszitterre. Késésben voltunk, de még egy adag gyümölcsjoghurtot be kellett kanalazni a legkisebbe, és segíteni kiválasztani az esti mesét a középsőnek. Így se lett béke, de veszekedésbe se kezdhettünk, mert „…egy jó veszekedéshez sok idő kell.”  Csak hogy a Kaukázusi krétakört is idecitáljam, igaz a bébiszittert nem Grusének hívják.

    Egy ilyen szombat este után ugyan mit várhat az ember a vasárnap ebédtől! Hiába a korai kelés, gyors bevásárlás és délre a gőzölgő leves az asztalon, desszertnek lekváros bukta a sütőben, mégis csak egy gátlástalan opportunista és egy metodológus próbálja rávenni a három hivatásos anarchistát a közös étkezésre, amivel ők szembe szegülve, a kötelezettségektől mentes szabad kibontakozás mellett törve lándzsát. Én persze bármit megtennék, hogy egyszerre leülve, könyöklés és csámcsogás mentesen a spenótos tésztára hintett medvehagyma ízére figyeljen mindenki. Feleségem miután feltörölte a kis anarchisták túlbuzgó ellenállásakor kiömlő vizet, és sorra végighallgatta, hogy ki milyen gondolatokat hozott az asztalhoz, megelégedett annyival, hogy csak az kap desszertet, aki rendesen evett ebédet. Persze heveny vita keletkezett, hogy a bukta valójában a rendes ebéd része, és nem jutalom, azaz, ha buktát esznek már teljesítették a bukta evésre vonatkozó kitételt. Ez volt az a pont amikor végképp elveszettnek éreztem magam és a délutáni kávézás helyett Ben Furman könyvét kezdtem el tanulmányozni. A fülszövegben az állt, hogy a Kids’ Skills segít a gyerekeknek a problémáik legyőzéséhez megfelelő készségeket elsajátítani. Rögtön felvetődött bennem, hogy kié is a probléma? Ha nem ül le a gyerek az asztalhoz, az nekem probléma, és neki csak azért, mert én csinálok belőle ügyet, vagy ő is szeretne lehuppani a székre, de a sok gondolat, érzés nem engedi. 

    Vettem egy nagy levegőt, kiterítettem egy fóliát az asztalra és előpakoltam a gyurmakészletet. Mikor mindenki figuráját megcsodáltuk, és a légkör kellőképpen oldott volt előhozakodtam a nagy kérdéssel, ki mit vár el magától és egymástól az étkező asztalnál. 

    A Kids’ Skills lényege, hogy a felismert problémát átgyúrjuk olyan készséggé, ami segít neki legyőzni a nehézséget. Ezt a készséget úgy kell megfogalmazni, hogy az pozitív legyen, tehát nem azt, amit el akarunk kerülni, hanem hogy mit szeretnénk elérni. 

    Mindenki felírta, ki miben szeretne fejlődni, sajnos ebből én sem maradhattam ki, sőt a kölcsönösség jegyében gyermekeim is tettek javaslatokat, hogy nekem hol kellene összekapnom magam. Átbeszéltük, hogy milyen előnnyel járna, ha ezeket megtanulnánk, elérnénk, majd nevet adtunk a készségeknek. A srácok nem csak a nagyon eredeti képzettársításról tettek tanúbizonyságot, de a kiváló humorérzékükről is.  

    Ezután kitaláltunk képzeletbeli segítőket, ami bármi lehet mese vagy rajzfilm figura, plüss játék vagy szuperhős. Ez az erős lény a gyermek belső erejének szimbóluma, ami emlékezteti az elsajátítandó készségre.  

    A következő lépés, hogy támogatókat gyűjtsünk, akik bátorítással, érdeklődéssel, dicsérettel, ötletadással, figyelemmel motiválhatjuk a gyerekeket, ezért a hétvégén előadtuk a nagymamáknak a nagy tervünket, hogy ki mit fog megtanulni, és ők megerősítették a srácokat, hogy ez menni fog. A nagymamák nagyon hitelesek ebben!

    A bizalomépítés fontos része a folyamatnak, kell, hogy higgyen, higgyünk abban, hogy sikerülni fog. Beszélgettünk arról, hogy kiben milyen erőforrások vannak, amiket mozgósíthat, és milyen korábbi sikerélményeik voltak, mindegyikünk felsorolta, hogy miért gondolja, hogy a másikunk képes lesz megvalósítani a kitűzött célt. 

    Megegyeztünk abban is, hogy egy tiramisuval fogjuk megünnepelni, ha egy hónapig együtt tudunk enni, illetve mindenki a saját készségét sikeresen begyakorolta.  Most nagy a szigor az asztalnál, a saját maguk elvárásaihoz tartják maguk (nagyjából).

    Bár, még nem értünk el a tiramisuig, de én már vettem két jegyet a Mike Leigh rendezte családi drámára, könnyebb más kárán nevetni.  Persze most csak online, ott nem számít a joghurtfolt.

Ha tetszett lájkold, oszd meg a Facebook-on!

Felhasznált irodalom:

Ben Furman: 

                        2018. Kids' Skills Megoldásközpontú gyeremeknevelés a gyakorlatban

                        Z press