A farkastól való félelem apropóján

    

Hogyan válasszunk mesekönyvet?

    Egy barátom a közösségi médiában posztolt egy petíciót, amit egy mesekönyv ellen indítottak és pillanatok alatt kitört az indulatorkán, elsöpörve az eredeti témát, mindent elfedve egymásra dobált sztereotípiákkal. A telefonom egyfolytában pityegett, ahogy sorra jöttek a kommentek, amíg én zavartan álltam a gyerekszobában a könyvespolc előtt, keresve a kék pingvines könyvet. Legkisebb fiam megígértette velem, hogy mire hazajön az oviból megkeresem neki, de fogalmam sem volt melyik könyvben bújhatott meg gyermekem kék boldogság madara, mert mostanában játszótérről, traktorokról és markolókról olvastunk. Már feladtam a keresést és belesüppedtem a kommentháborúba, mikor mellbe vágott egy beidézett mondat nagyjából így: a vitát kirobbantó könyv klasszikus mesék átiratait tartalmazza és grafikája is hagyományos, így a gyanútlan szülő vagy pedagógus anélkül megveheti, hogy tudná mit tart a kezében. 

    A kék pingvin nélkül azon tanakodtam mennyire gyanútlan egy gyerekkönyv vásárló. Kinek a felelőssége a könyvválasztás? Hogyan választjuk ki a mesekönyveket? Fontos-e egyáltalán, hogy én válasszak, vagy majd a gyerek eldönti melyiket szereti, hiszen ő hallgatja, olvassa. Eszembe jutott, hogy Harisnyás Pippiből hetven év után kihúzták a kínai emberekkel kapcsolatos leírást, valamint a néger kifejezést, és mennyire fortyogott némely magyar hírportál egy New York Times cikk miatt, ahol Mary Poppinst és a Disney meséket kritizálták a politikai inkorrektségük miatt. De Rémusz bácsit sem kérdezték itthon mit gondol erről, mert csak angolul hangzik rosszul az Uncle Remus. Lackfi János Véletlen és Varró Dani Hat jó játék kisbabáknak című versei meg azért váltottak ki dühöt és értetlenséget, mert úgy vélték árt a gyerek lelkének.  

A harmincas évek Szovjetuniójában egy időre betiltották a tündérmeséket mondván nem felelnek meg a szocialista realizmus esztétikai követelményeinek. Később észrevették, hogy a gyerekeket nem lehetett megfosztani a meséktől, mert ők maguknak megalkották, azonosulva a mesehősökkel, saját helyzetüket, konfliktusaikat és diadalukat megélve bennük. 

Kevés olyan probléma van amire ne találnák meg a választ a gyerekek a mesékben, és van is miből válogatni, elég, ha csak arra gondolunk, hogy az Aarne-Thompson népmese katalógus 2399 típust tartalmaz és ezeknek százezernyi változata van. 

Annak ellenére működnek a mesék, hogy a eredetileg felnőtt műfaj volt, és csak idővel került át a gyermekbirodalomba. Bettelheim (pszichológus) még úgy vélekedett a meséről, hogy azt nem kell megmagyarázni, mert: „A gyermek számára hasznavehetetlenné válik a mese, ha valaki részletesen elmagyarázza neki mi belőle a tanulság.“ Bettelheim és Jackes Goody (antropológus) után egyértelműnek látszott, hogy a népmese gyerekműfaj, nem szorul magyarázatra és nem is vették figyelembe a műfaj történeti fejlődését, pedig az a szóbeliségben született és a 18. századtól kezdett terjedni nyomtatásban, megszelídítve a gyerekek számára.

Jack Zipes (mesekutató) szerint, ha a meséket egyetemesnek, kortalan csodás történeteknek tekintjük, lemaradunk az ideológiai kódok értelmezéséről, azaz nem elég kalapemelő áhítattal a múltba révedni, de élővé is kell azt tenni, értelmezhetővé, hogy azoknak szóljon, akiknek mesélik. Egyfelől a népmesék, ahogy a műmesék is, szorosan fűződnek az adott társadalom világképéhez, másfelől a gyerekirodalom szerves része a nemzeti és világirodalomnak, és nem választható szét a kortárs irodalom állapotától, irodalomtörténeti folyamataitól. 

A mesélőnek a mesék által feladata, hogy szimbolikus formában eljuttassa azokat az üzeneteket, amiket a gyerekek az értelmezési lehetőségekből kiválasztva a maguk számára felfejthetnek, és szubjektív élményeket, érzéseket lendületbe hozva átélhetővé tegyenek. A gyerek attól függően, hogy hol tart a lelki fejlődésében más-más értelmet fedez fel, mert ahogy Ranschburg Jenő fogalmazott: a meséket nem a szülők – még csak nem is Andersen vagy Grimm- testvérek – találják ki, hanem maguk a gyerekek.

    A mese feszültséget teremt és feszültséget vezet le, megbomlik a világ rendje és újra helyreáll, ahogy a gyerekek is szélsőségesen tudnak megélni egyes helyzeteket, pl. egy reggeli oviba menést.

Mi felnőttek gyakran a saját félelmeinket vetítjük rá egyes mesékre, féltve a gyermek lelkét, de fenntartásainkban saját félelmeink bújnak meg, és amíg a mi kauzális világképünk csak a csodák eltüntetésére képes a mesebirodalomban, addig gyermekeink a „mágikus világképükkel”, dolgozzák fel a történeteket, így az ordasfarkas pont annyira lesz félelmetes, amennyire a gyerek el tudja viselni. Polcz Alaine írja, hogy „Ha csupa rózsaszínű irodalmat közvetítenénk a gyereknek, félreértelmezve a művészetet, léthamisítást követnénk el és a végső megoldás kínálása helyett csak fokoznánk a feszültséget a gyermekben.”

 

Elsősorban a szülő a felelős azért, hogy milyen könyvet kap kezébe a gyermeke, ettől függ, hogy milyen viszonyt alakít ki az irodalommal, és a művészet által közvetített világgal. Itt van lehetőség a saját értékrend szerint dönteni, és ezen fog alapulni az is, hogy felserdülve a kortársak ajánlataiból mit fog választani. Ebben segít az igényes illusztráció is, ami eszköze és útja az esztétikai élmény befogadásának. A minőségi könyvekre garancia a szerző, az illusztrátor és a kiadó. A neves gyerekkönyvkiadók (pl. Móra, Pagony, Kolibri, Naphegy) feltüntetik a könyvön, hogy melyik korosztálynak ajánlják, mert minden korosztálynak megvannak a saját kedvelt műfajai. Ahogy az 1-3 éveseknek a mondókák, rövid történetet elmesélő képeskönyvek, a nagyobbaknak mesegyűjtemények, később jöhetnek a meseregények, és persze a versek minden mennyiségben.

 

Az oviból hazaérve legkisebb fiam kihúzott egy sárga könyvet az ágya mellől és  megmutatta a lap egyik sarkában a kicsi kék pingvint.

– De hát, ez a pingvin csak az első oldalon van, nem is szerepel többet, mert a könyv a játszótérről szól. – értetlenkedtem

– Igen, mert a pingvin nem mehetett oda. – mondta és tovább lapozott.

A közösségi médián megosztott vita már túl volt száz kommenten is, ami nemcsak a téma erőterét mutatta meg, de azt is, hogy mi az, amit ki szeretnénk zárni a valóságunkból, mert nem a mi szánk íze szerint való. A meséink rólunk szólnak, a meséinkhez való hozzáállásunk meg a kultúránkat, valóságtudatunkat képezi le, nem azt, ami van, hanem amit gondolni szeretnénk róla. Csak utána ne nézzen valaki a Némo családfájának mert zavarba jön.

 

agocsruben

Ha tetszett lájkold, oszd meg a Facebook-on!

Felhasznált irodalom:

•  Daniel Pollack-Pelzner

‘Mary Poppins,’ and a Nanny’s Shameful Flirting With Blackface

https://www.nytimes.com/2019/01/28/movies/mary-poppins-returns-blackface.html

 

• Gombos Péter

A digitalis generáció olvasási szokásai – a 2017-es reprezentatív olvasásfelmérés  tapasztalatai

http://www.azenkonyvtaram.hu/documents/11543/34323/Gombos+Péter.pdf/7a52f970-2055-487f-85fd-b358c36cec45

•  Gulyás Judit

A Magyar népmesekutatás kezdetei

http://real.mtak.hu/10250/1/Ethno-lore-2013_Gulyas_pdfa.pdf

•  Kádár Annamária

Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban

Kulcslyuk kiadó, 2013

•  Kiss Judit

Gyerekkönyv karácsonyra: jó izlésű tartalom és vizuális élmény is legyen

https://liget.ro/eletmod/gyerekkonyv-karacsonyra-jo-izlesu-tartalom-es-vizualis-elmeny-is-legyen#

•  Jonathan Zimmerman

Americans Think Africa Is One Big Wild Animal Reserve

https://newrepublic.com/article/118600/america-must-stop-stereotyping-africa-continent-animals

•  Nagy Gabriella Ágnes – Tóbiás Krisztián

Magyar (nép)mese –Lélektan-kultura-értelmezés

Tempevölgyi Könyvek 2018

•  Sallai Éva

„A mese a nevelés táltosparipája”

 https://folyoiratok.oh.gov.hu/uj-kozneveles/a-mese-a-neveles-taltosparipaja

•  Polcz Alaine: „A gyógyító mese“

Mint a mesében? Tanulmányok a mese fontosságáról

Pont 2009.

•  Ranschburg Jenő

A tündérmesék lélektanából

https://www.nepmese.hu/index.php/irasok/lelektan/41-a-trmeslktanl