A szülő a vészharang nyelve vagy a kongása az online világban?
avagy hol kezdődik a digitális kontroll
Atyai dörgedelmek kíséretében vonultam be a gyerekszobába és a Pásztor fiúk módjára einstandoltam el a takaró alatt nézett tabletet a jövő nemzedékétől. Haragom kevésbé a tettük miatt, mint inkább a saját tanácstalanságom okán lobbant, mert nem tudtam frappánsan megfelelni, hogy miért nem szabad felügyelet nélkül, korlátlanul lógni az interneten. Csupa olyan közhely tolult a számra, amik még az apai tekintély hangján is üresen csengtek volna. Egy három-, hét- és kilencévesnek úgy érvelni, hogy az érzelmi viharon keresztül is elérje őket, nagy kihívásnak bizonyult, bár nem is kell mindig mindent megindokolni.
A technológia fejlődésének következtében a médiaeszközök használata olyan csatornákat nyitott meg, ahol a gyerekek szeme, füle gyakorta védtelen marad. Igaz az infokommunikációs eszközök, mint a számítógép, okostelefon, tablet, TV versenytársává, partnerévé is válik az iskolának, és a családi szocializációnak, mert ismereteket közvetít, magatartási mintát nyújt, formálja értékrendszerüket, de a nézettségi versenyben a gyerekek könnyen elsodródhatnak, áldozatul eshetnek az internet káros hatásainak. Nem az egyes eszközök használata rejti a veszélyt, hanem a segítségükkel teremtett világ, ami fenntarthat egy érzelmileg függő viszonyt. Janszky József kutatóneurológus szerint jelenleg a serdülőkorig a fiatalok 10%-át eléri az internetfüggőséget.
Ivan Goldenberg 1995-ben felfeszítette Pandóra szelencéjét egy szarkasztikus viccel, mikor közzétett egy bejegyzést egy általa kitalált addikcióról: az internetfüggőségről (IAD) és leírta ennek vizsgálati kritériumait. Rövidesen elárasztották a kommentek, amiben a magukra ismerők segítséget kértek. Goldenberg azt hitte, hogy ők is csak viccelnek és online csoportfoglalkozást ajánlott nekik, nem is sejtve, hogy az a lavina, amit elindított, mennyire a mindennapjaink részévé fog válni.
Az okostelefon, a közösségi média és egyáltalán az internet adta lehetőségek új szokásokat, viselkedési mintázatokat hoztak magukkal. A mindennapi életben betöltött szerepük sok kérdést vet fel: tartalomhoz kötődő jutalomérzés, használatuk folyamatos jellege, folytonos ellenőrzés, anonimitás veszélyei stb.
Kutatások bizonyítják, hogy a gyerekek hajlamosak előbb kattintani és utána korrigálni. Az online arcuk mögé bújva gyakorta éretlenebbül, kevésbé megfontoltan cselekszenek, hamarabb elveszítik a kontrollt, mint egyébként. A függőség csak egy szélső pont, ahol a genetikai okoktól kezdve sokminden közre játszhat, de a gyermek internethasználatában elsősorban a szülői minta szerepe a meghatározó, tehát magammal kell kezdeni az önvizsgálatot. Reggel a telefon ébresztőre kelek, átpörgetem a Fb-t és kaja közben veszek valamit a neten, tévénézés közben megválaszolok egy-két smst és feltöltöm a vacsit az instára.. Vannak olyan rutin tevékenységek amiket nem lehet nem elkövetni, talán ezek csak áldilemmák, amiről többnyire ugyanazt gondoljuk: Semmit. Ha megmutathatnám dédszüleimnek a telefonomat elámulnának, hogy egy kis szerkezettel a világ összes tudása elérhető a világ összes nyelvén szinte másodpercek alatt, csak meg ne kérdezzék mire használom: vicces kis videókat lájkolgatok.
A helyzetet az is nehezíti, hogy nemcsak társadalmilag elfogadott, de elvárt is, hogy legyen és használjam, de ha nincs, akkor számolnom kell a lesajnáló megjegyzésekkel, beszólásokkal, és sok helyre be se tudok jelentkezni, be se tudok jutni. Az okostelefon, internet alap, kell a munkavégzéshez, és rengeteg előnnyel jár, de mégis számot kell vetnem avval, hogy milyen a viszonyom a digitális világgal? Érdemes fejben összerakni és tudatosítani magamban, hogy mennyit foglal le az időmből az internet, telefon, tablet, számítógép és mennyire forgatja fel az életem? Ha abba akarom hagyni, mit érzek, milyen kifogásokat találok? Telefonozok-e az asztalnál, eszem-e a gép előtt, rá kell-e pillantanom folyton valamely közösségi médiára, mindenre azonnal reagálok, ami felvillan? Csak akkor veszem elő, ha üzenetet akarok írni, vagy rákeresni valami információra, vagy ha unatkozom, esetleg akkor is, ha lenne épp más dolgom. Ingerlékenyebb, feszültebb leszek-e, ha nincs velem a telefon, vagy nincs bekapcsolva a gép, és úgy érezem-e lemaradok fontos eseményekről, hírekről? Probléma-e számomra, és a család számára, hogy mennyi időt töltök el a hálón csüngéssel?
A pszichológusok véleménye megegyezik abban, hogy nem vezet megoldásra a teljes digitális absztinencia, mert a számítógépet, telefont nem lehet már végleg kikapcsolni az ember életéből, de mindenképp fontos, hogy tudatosan használjuk eszközeinket, korlátokat szabjunk magunknak, ha kell, és, ezt akár egy rövid digitális böjtel le is tesztelhetjük. Ha önmagunkat jól kontrolláljuk, csak akkor várható el gyermekeinktől is ugyanez, akik sokszor figyelmeztetések nélkül is egyszerűen lekövetik a mi példánkat. Persze a legfontosabb a szülői figyelem, az együtt töltött minőségi idő, elfogadás éreztetése no meg a legtöbb szeretet megadása.
A fiaimmal kivonultunk a konyhába palacsintát sütni (mert azt mindenki szereti) és vittük a tabletet, mert azon keresték meg a receptet. Az én feladatom csak annyi volt, hogy levegyem a lekvárokat a magas polcról és elkapjam a tabletet a kiboruló liszt elől.
Ha tetszett lájkold, oszd meg a Facebook-on!
