Kinek a baja az apa probléma

 

Az anekdota a lexikoni meghatározás alapján olyan poénnal végződő prózai alkotás, amely formai, strukturális vonásai alapján az elbeszélő kisformák közé tartozik. Mindenképpen létező történelmi személyekhez kapcsolódik, de a történet többnyire fiktív. Ilyen Sigmund Freud esete a szivarral, amikor is egyik egyetemi előadásán éppen a fallikus szimbólumokról beszélt, miközben szórakozottan előhúzott egy szivart, és rágyújtott. A közönség kuncogni kezdett, Freud így reagált: „Uraim, ne feledjék, egy szivar néha csak egy szivar.”

Bár ez a fajta humor nem állt távol a pszichoanalízis alapítója száraz iróniájától, a londoni Sigmund Freud múzeum kutatói nem találtak rá bizonyítékot, hogy valaha elhangzott volna a fenti mondat. Feltehetően az is homályban marad, hogy a freudi apa komplexusból mi módon párolta le a közbeszéd az egyre divatosabb „Daddy issue” kifejezést, az „apa-problémát”. Annak érdekében, hogy megtudjuk mennyiben és hogyan érinthet ez a fogalom minket, mint apákat, néhány félreértést érdemes tisztázni.

Nem gondolom, hogy a bulvárpszichológia ördögtől való lenne, nagy szerepe van a pszichológiai ismeretterjesztésben, de gyakran találkozhatunk félreértett, félreértelmezett fogalmakkal és tévesen levont következtetésekkel, ezért a források kiválasztása, illetve a homályos szófordulatok tisztázása egyre fontosabb. 

Mint a lesüllyedő kulturális javak egyikeként a populizmus is felfedezte magának az apa-komplexust és a bulvárpszichológiában ebből megjelent az apa-problémák kifejezés. Bár az osztrák neurológus a pszichológia egyik céljaként a lélek árnyába meghúzódó rejtélyek demisztifikálását tekintette, és igyekezett kiűzni ezeket a „kísértetszerű jelenségeket” a kulturális patologizálás révén mindig tudni véljük az igazi okokat. 

Mint meghatározás, az apa-problémák nem szerepel a Mentális zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvében (DSM-5) a pszichológia nem használja ezt a definíciót, és amikor Freud a kultúrábanvaló „rossz közérzetünket” antropológiai adottságként próbálta feltüntetni, talán igaza is lehetett, mert a közhelyes okoskodásunk, az általánosítgatásaink újra és újra elfedik a problémák mélyebb megértésének lehetőségét miközben vitriolos megjegyzésként moroghatjuk el a diagnózisunkat. 

Például, ha egy nő túl korán vagy egyáltalán nem akar ágyba bújni, illetve folytonos megerősítésre vágyik, hogy jó-e az ágy-akrobatikában, akkor az apjával van gondja. De akkor is ez a címke, ha az idősebb férfiakhoz vonzódik, vagy ha a párját apunak szólítja és ennek tudjuk is az okát: nem volt apja, vagy, ha volt is, nem volt közöttük meg a bensőséges, bizalmi kapcsolat. 

Nos a probléma ennél összetettebb, sokrétűbb, és nem csak a nők, de a férfiak is szenvedhetnek apakomplexusban. Freud abból indult ki, hogy a felnőttek megértésének kulcsa a gyermekkorban található, mert a személyiség alakulása szempontjából a kora gyermekkori hatások alapvetően meghatározzák a személyiségfejlődés folyamatát. A gyermekkort különböző pszichoszexuális korszakokra osztotta, és az egyes életkornál bizonyos testrészekhez kötötte. Ezek a szakaszokat a libidó (szexuális energia) levezetődésének helye szerint nevezte el, így beszél orális és anális szakaszról, amit a fallikus szakasz követ. 

Ez utóbbi korszak – amely talán először állíthat komoly kihívás elé minket apákat – változó intenzitású lehet, és nagyjából 3 éves kortól egészen az iskolás korig tart. Szerinte ennek a periódusnak a legfontosabb eredménye az identifikáció, azaz azonosulás, amely a fiú és az apa között történik és a folyamat az elsődleges célja, hogy a gyermek érett szexuális szerepet, identitást alakítson ki. A gyermek szinte szerelmesen ragaszkodik az anyjához, ugyanakkor az apával szemben negatív érzelmeket táplál. Ezt az érzelmi krízist Freud ödipális konfliktusnak nevezte el, ami a görög mitológiából ered, ennek a női megfelelője Jung révén az Elektra komplexus. Ha a gyermek sikeresen túljut ezen a szakaszon, akkor képes lesz leválni a szüleiről és felnőttként önállósodni, de ha egy a nő vagy férfi megragad az Elektra vagy Ödipusz-szakaszban, azaz a komplexus nem oldódik meg a fejlődési szakasznak a végére, az ellenkező nemű szülőjükhöz fog kötődni. A fiúban heves ellenállások jelentkeznek az apával szemben, miközben az anya iránt különösen gyengéd és függő kapcsolat alakul ki a lánygyermekben erős rivalizálás lép fel az anyával szembe és „apás” lesz.

Ezt az elméletet szakemberek közül sokan részben vagy egészben megkérdőjelezik, kritizálják a szexuális megközelítést, illetve azt, hogy lehet-e a felnőtté válással lezártnak tekinteni a személyiségfejlődést, de Freud megállapításai az ödipális korszakkal kapcsolatban úgy tűnik ma napig nehezen megkerülhetőek.

Az emberi természethez tartozik, hogy kapcsolatokat keres, szeretetet, támogatást és vigasztalást keres másokban, és mivel nincs két embernek egyforma tapasztalata a szüleivel kapcsolatban ezért a szülővel kapcsolatos problémák mindenkit érinthetnek, aki ebből eredő lelki sebeket hordoz magában.  Maga a kötödés mindig a csecsemő és gondozója jellemzően mindennapi kapcsolatából alakul ki, válik az adott kapcsolatra jellemzővé és vállnak meghatározóvá egész életünk során, amikor egy egy új kapcsolatot alakítunk ki. 

A szülői kapcsolódás mellett azért több olyan tényező is szerepet játszhat a kialakulásában amire szülőnek nincs vagy korlátozott a ráhatása, például a gyermek temperamentuma. 

John Bowlby angol pszichiáter a pszichoanalízisből kiindulva fogalmazta meg elméletét, amihez Mary Ainsworth az anya-csecsemő kötődés mérésére kialakított módszerével hozzájárulva megalkották a kötődéselméletet. 

Ainsworthék (1978) a gyermekek stresszhelyzetben viselkedése alapján három különböző mintát írtak le, ami alapján lehetnek biztonságosak vagy bizonytalan elkerülők, illetve bizonytalan-ambivalens kötődésű gyerekek. Ezt Main és Solomon (1990) egy dezorganizált kötődésű mintával egészítették ki. Egy-egy személy azonban nem feltétlenül tartozik 100%-ban egyetlen kategóriába: előfordulhat, hogy nem egyezik pontosan a „profillal”.

Biztonságos kötődési stílus általában akkor alakul ki, ha gyermekkori szükségleteit gondozója készségesen kielégítette így a nyíltan tudja kifejezni érzelmeit. A biztonságos kötődési stílussal rendelkező felnőttek számíthatnak partnereikre, és hagyhatják, hogy partnereik támaszkodjanak rájuk.

 

Szorongó-elkerülő. Az ilyen kötődésű emberek szoronghatnak, közelségre vágynak, de

bizonytalannak érzik magukat amiatt, hogy partnerük elhagyja őket.

Bizonytalan-ambivalens. Az ilyen típusú embereknek nehézségei lehetnek abban, hogy megbízzanak másokban, mert attól tartanak, hogy megsérülnek.

Dezorganizált. Az ilyen típusú emberek bizonytalanok lehetnek az intimitással kapcsolatban, és hajlamosak menekülni a nehéz érzések átélése elől.

Innen a történet kétirányú, mert eltöprenghetünk, hogy vannak-e, ismétlődő minták a

kapcsolatainkban? És ha igen a válasz akkor azon is, hogy vajon miért kerültünk folyton ugyanabba a helyzetbe különböző emberekkel? 

Amellett, hogy elkezdünk saját magunkon dolgozni evvel együtt érdemes végig gondolni, hogy mi milyen mintákat alakítunk ki gyermekeinknél?

 

Ainsworth és munkatársai (1978) arra jutottak, hogy a szülői szenzitivitás (érzékenység a

kisgyermek érzelmi állapotaira) nagymértékben befolyásolja a gyermek kötődési viselkedését.

Fontos, hogy a csecsemő megtapasztalhatja, hogy szükségleteit figyelembe veszik, azokat kielégítik, és a szülő érzelmi melegséget, gyengédséget, baj esetén megnyugvást nyújt. A szülő fizikailag és érzelmileg elérhető számára, megtalálja a nyugtalanság okát és orvosolja azt. A kötődésű mintáink azt is megmutatják, hogy milyen érzelemszabályozási stratégiát tudunk használni: felerősítjük vagy elnyomjuk érzelmeinket.

Még ha stabil kapcsolataink vannak, viselkedésünkben lehetnek olyan minták, amelyek

folyamatosan zavarnak, vagy folyamatosan stresszessé vagy boldogtalanná tesznek bennünket. Ha úgy érezzük, hogy a mi kötődésünk sérült akkor érdemes aktívan foglalkozni a problémával, és segítséget keresni, hiszen azzal, nem csak magunkon, de a gyermekünkön is segítünk!

Fontosak ezek az apró minták, kis cselekedetek, mert nem olyan jelentéktelenek, mint ahogy sok ember, Freud szavaival: – egyfajta csendes összeesküvéssel – készen állna feltételezni. Mindig olyan jelentéstartalommal bírnak, amely könnyedén és bizonyossággal értelmezhető abból a helyzetből, amelyben előfordultak. Az ember legbensőbb titkai szabályszerűen elárulhatók a segítségükkel.

Ez az idézet gondolat arra is következtetni enged, hogy a fenti anekdota miért mond ellent a pszichoanalízis egyik fontos alapvetésének, azaz Freud miért nem mondhatta, hogy egy szivar néha csak egy szivar. Persze az anekdotikus logika szerint a történet csattanója szembeállításból ered, ahol nézőpontok, jelentések kerülnek átellenbe egymással, s ebből ered a poén lélektani hatása. Ebből nem is következhet más, mint hogy a pszichoanalízis szerint egy szivar sosem csak egy szivar.

Ha tetszett lájkold, oszd meg a Facebook-on!

Irodalom

https://www.attachmentproject.com/blog/four-attachment-styles/#:~:text=There%20are%20four%20adult%20attachment,Secure
https://www.freud.org.uk/2019/04/30/10-quotes-wrongly-attributed-to-sigmund-freud/?fbclid=IwAR13PES-wTK2DLkHMfTMfanubqTB18whsJ4tENdzFePpUCF2qi-ryWajtR0
https://www.freud-museum.at/en/
http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index7cf4.html?option=com_tanelem&id_tanelem=927&tip=0
https://www.healthline.com/health/what-are-daddy-issues#definition
https://btk.ppke.hu/uploads/articles/4090/file/hamori_kotodeselmelet.pdf 
https://www.verywellmind.com/what-are-daddy-issues-5190911#:~:text=The%20father%20complex%20describes%20unconscious,of%20competition%20with%20his%20father
http://janus.ttk.pte.hu/tamop/kaposvari_anyag/jozsef_istvan/a_fejlds_pszichoszexulis_megkzeltse.html
https://www.researchgate.net/publication/283046822_Szummer_Csaba_Freud_avagy_a_modernitas_mitosza_Tanulmanyok_es_esszek_a_pszichoanalitikus_antropologiarol_es_beszedmodrol_KGRE_-_L%27Harmattan_Bp

Ainsworth, M. D. S. (1967). Infancy in Uganda: Infantcare and the growth of love. Johns Hopkins University Press, Baltimore.
Bowlby, J. (1982). Attachment and Loss: Vol. 1. Attachment. Hogarth Press, London.
Lakatos, K. (2011). Mutasd meg érzéseidet, de szabályozd a viselkedésedet! – Az érzelemszabályozás fejlődése In Danis I., Farkas M., Herczog M., Szilvási L. (Szerk.) Biztos Kezdet kötetek II. A kora gyermekkori fejlődés természete – fejlődési lépések és kihívások NCSSZI, Budapest. 146–179.